Sztárkönyvtár/ Karinthy Márton

A gének mitológiája

Karinthy Márton ifjúként lázadni akart örökségével szemben, de mára elfogadta, hogy vérében buzog az irodalom, büszke is zseniális felmenői munkáira, sőt feladatának érzi a Karinthy-hagyaték ápolását. Ebből ajánl kevésbé ismert csemegéket az olvasóknak is. A budai színházigazgató-rendezőről cikkünkből kiderül, mániákusan kutatja a kincset érő színdarab-alapanyagokat, és kifejezetten szeret nosztalgiázni is, aktuális olvasmányai pont ebben társai. 

Czeiner-Szücs Anita
Fotó: H. Baranyai Edina, MTI

Karinthy Márton nem szégyelli bevallani, kortársaihoz képest viszonylag későn kezdett el olvasni, ezt kamaszos tiltakozásával magyarázza. Polgárgyerekként nevelkedett, de rendhagyó volt első találkozása az irodalommal négy és fél évesen. – Családi történet lett, mennyire fel voltam háborodva, hogy apám, Ferenc kiteregette gyermeki életem legbensőbb ügyeit az újság hasábjain egy novellában. Meghatározó élmény és sérelem volt számomra akkor. Most azt gondolom, nagyon jól tette, hogy megírta a Marcit, ez lett az egyik legszebb novellája. Azzal foglalkozik, hogyan működnek és örökítődnek tovább a gének. Már tudom, a családi mitológiánkról szól és nem elsősorban rólam – fésüli össze a kedvemért emlékmorzsáival bölcsességét.


Kincskeresőnek állt

- Író családban más a gyerekek hozzáállása az irodalomhoz. Egyik könyv sem volt kötelező olvasmány. Inkább csak apám és környezete anekdotáiból, dumáiból ismertem felmenőim és a kortárs szerzők műveit. Amikor aztán kezembe került egy Karinthy-könyv, ugyanúgy olvastam, mint Mórát, Gogolt vagy Krúdyt, viszont erre sokat kellett várni, de cserébe nagyon rákaptam az ízére, azóta az olvasás rabja vagyok. Rendezői munkám miatt is szinte mániákusan keresem az új, eddig elfeledett darabokat. Nagy gyűjteményem van otthon. Azt vallom, hogy meg kell kapirgálni a drámairodalom múltját, így találhatunk kincseket és ezzel fejleszthetjük a kultúránkat – állítja a Kossuth-díjas színházalapító. 

- Aszlányi Károly munkái például épp ilyen elfeledett kincsek. A Karinthy Színházban rendeztem meg Péter, avagy a szélhámos kerestetik! címmel Péter című személycserén alapuló szélhámos-komédiáját. Ez most is látható itt. A történet egy olyan korrupcióba és panamavilágba süllyedő Magyarországot mutat be, amelynek kapcsolatrendszerét kizárólag a napi érdekek és a személyes összefonódások irányítják. Péter, az Üreghy család váltóhamisítással megvádolt unokaöccse, Amerikába hajózik. Börtönbüntetését más üli le helyette. Az ál-Péter azonban kijön a börtönből és az Üreghy család hathatós támogatásával megkezdi saját üzletének a kiépítését. A két Péternek egy idő után azonban szembesülnie kell egymással és mindazzal, ami körülveszi őket…. – azt mondja, amióta előásta és műsorra tűzte, nagy sikerrel megy a színházában és így van ez édesapja, Ferenc Gellérthegyi álmok című munkájával is. Műsoron van színházamban és egy másik pesti teátrum játssza még nagyobb színpadon töretlen érdeklődés mellett. – Csak rá kell mutatni az értékre és észreveszik. Ehhez viszont nem lehet megelégedni az agyonjátszott előadásokkal, újak után kell kutatni. Hát ezt élvezem én annyira – fogalmazza meg. 

Nagyapám igazi arca

A fenti gondolatra rímel válasza, amikor megkérdezem, melyek kedvenc művei felmenőitől. – Nagyapám életműve sokrétű és minden darabja érték, de azokat szoktam ajánlani, amiket kevésbé ismernek. Ilyenek a novellái és versei, nagyra tartom ezeket. Lírája Vörösmarty érzékenységére emlékezetet. A Karácsonyi elégia különösen értékes és mély tartalmú, de érdemes az egész verseskötetét forgatni, illetve elővenni bibliai tárgyú novelláit. Úgy emlegetik, mint humorista, szellemes krokizó, pedig Frici nagyapám vállán cipelte az emberiség sorsát. Próféta volt. Háborúellenes írásai segélykiáltások, lénye nem a nevettetésről szólt. Művei filozofikusak. Ezzel szemben apám – ahogy én hívtam, Cini – alkotásai realisták. Ő a feszes, tömör történetírás mestere volt. Sziporkázott, amikor a családi emlékeket örökítette meg: ilyenre példa a Marci mellett a Baracklekvár, a Szellemidézés is. De ajánlom elolvasni az Aranyidő című regényét. A Budapesti tavasz nem kopik ki a köztudatból, több lett önmagánál: ez Magyarország magára találásáról szól. Bízom benne, hogy egyfelvonásos színdarabjai fennmaradnak. Szerencsére Gellérthegyi álmok, ahogy mondtam, több színházban is műsoron van – mutatja be saját szemüvegén keresztül családját, illetve ezzel együtt kedvenceit. 

A kackiás fotó

Egyszerre több könyvet olvas rendszerint, ez mára munka, szórakozás és feltöltődés lett számára: érzi ő is, a vérében buzog az irodalom. - Az egyik, amit épp lapozok, az Át a Smaragd hídon című regény, amit Lévai Katalin unokájával, Haszán Mírával írt. A smaragd utal Óz klasszikus meséjére és ez már jó nyom, ha meg akarjuk fejteni a könyvet. Ez a történet egy kislány fantáziájáról szól, ő esténként a szekrényen keresztül eljut a Smaragd hídon át vezető csodavilágba. Ebben a szekrényen túli környezetben találkozhat a régi regényhősökkel, akiknek képes megváltoztatni a sorsukat. Ott van például Nemecsek Ernő a Pál utcai fiúkból, őt nagyon megsajnálja, és nem akarja, hogy a regény végén meghaljon, ezért közbelép. Akciója során megbeszéli a vörösingesekkel a helyzet komolyságát. A szerzők szellemesen kalauzolnak át a klasszikus hősök történetein – mondja lelkesen friss olvasmányélményéről a budai rendező-színházigazgató, és már robog is tovább a könyvek sorolásával, hiszen nagy kincs számára, a másik, karosszéke mellett rá váró kötet. 

- A napokban jelent meg Karinthy Frigyes összes fényképéből összeállított album a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában. Ezt azért olvasom örömmel, mert a családi archívumból én magam is nagyon sok képet adtam hozzá. Izgalmas időtöltés lapozgatni a krónikánkat, mert ami adat és felvétel fellelhető a nagyapámról és környezetéről, az mind belekerült ebbe a könyvbe – élénkül meg hangja, és amikor kedvenc fotójáról kérdezem, azt válaszolja, a legkedvesebb számára az, amelyiken nagyapja gyerekként az iskolapadban ül.  – Büszkén és kackiásan tartja magát. Visszamenőleg arra gondolok, amikor nézem, hogy épp formálódik a fejében a Tanár úr kérem, amelyben saját ifjúságát örökítette meg. Valószínűleg az ő agya úgy működött, hogy diákként is már látott és tudott mindent, csak megvárta a pillanatot, amikor ez a legmegfelelőbben robbanhat ki belőle. A híres kötetét tíz évvel az említett kép elkészülte után írta meg. Azért is szeretem ezt a felvételt, mert Frici nagyapám nagyon jóképű volt, egy kicsit a saját fiatalságomat is látom benne. Főiskolás koromban hasonítottam rá, persze nem belülről, hiszen ő zseni volt a szó szoros értelmében – büszkélkedik az íróként is sikeres unoka. 


Északi szál

Van most minek örülni – nyugtázza. A rendezőszakos, egyetemi éveit megörökítő A vihar kapuja című könyvéből nagyszerű szereposztású rádiójátékot készítettek tavaly évvégén. Mostanában Norvégiából is várja a telefonhívásokat. - Ördöggörcs című kétkötetes családregényemet az északi országban is kiadják hamarosan. Karinthy Frigyes Gizi nevű nővére egy norvég mérnökhöz ment hozzá, innen ered a nemzetek és családok köteléke – magyarázza. Hozzáteszi: nemrég készültem el a könyvem kétszáz oldalas, rövidített változatával, ugyanis az ottani kiadó így szeretné közre adni a munkám. Nagyon boldog vagyok, hiszen egyre több országban ismerhetik meg családunk történetét. Svéd nyelvre ezt már évekkel ezelőtt lefordították. Az északi szál a családunkban nagyon erős és Stockholmban történt nagyapám híres agyműtéte is, talán ezzel magyarázható az érdeklődés. Nagy hír az is, hogy a Franciaországban nagyapám teljes életművét közreadják nemsokára. Végre eljött ez az idő is, amikor nem szab gátat a népszerűsítésnek a nyelvi korlát – sóhajtja elégedetten a családi örökség és emlékek őrzője. Elárulta azt is, ha van egy kis ideje, új regényen dolgozik, de ezzel kapcsolatban minden más titkos - még. 

 

Névjegy:

Karinthy Márton a bohém hírű vátesz, Karinthy Frigyes unokája és a nagydumás, vízilabdázó novellista Karinthy Ferenc fiaként született 1949-ben. Gyerekként padlásszobájában létrehozta első színházát, a Vidám Miniatűr Színházat. A Színház- és Filmművészeti Főiskola befejezése, és az állami rendezések kudarcai után belekóstolt a filmrendezésbe, majd 1982-ben megalapította a második világháború utáni első magyar magánszínházat, amit 1988 óta Karinthy Színházként ismerhetünk. 2001-ben a színháztudományok doktora lett, majd 2003-ban kiadta az Ördöggörcs, 2007-ben pedig A vihar kapuja című regényeket. 2013-ban Kossuth-díjat kapott. Büszkesége, a semmiből alapított budai színház, a harmincötödik évadát éli, és mivel a direktor-rendező hisz a számmisztikában, három plusz öt bemutatóval várja a nézőket.