Szilveszter a Nercbandával

Spontán alakult az óévi búcsúztatónk, az utolsó napon sikerült két jegyet vennünk Buda egyetlen kőszínházába, a 35-ik évében lévő Karinthy színházba. Nem volt a szokásos színházi rákészülés, ami a kritikák olvasásával, a darab előéletének tanulmányozásával szokott telni.

Haladás mozi korában jártam itt utoljára, viszont kecsegtető volt, hogy éjjel még rövid sétával is hazajutunk. A nyolc órás kezdésre gyülekező közönség átlagéletkora jóval hatvanon túli volt, ami szinkronban állt a szerepekével és a színészekével is.

Igazi jutalomjáték ez a darab a benne szereplők számára, kitűnő választás, ami bizonyára Karinthy Márton érdeme.

Nem részletezem a tartalmat, hiszen az úgyis olvasható az ismertetőkben, inkább egy szubjektív vélemény megfogalmazására törekszem.

Ez egy igazi Brodway darab, nem akarja nevelni vagy súlyos mondanivalóval megterhelni a nézőt, mégis kik-ki megtalálhatja benne a neki szóló mondatot.

Talán elmegy a néző, és soron kívül meglátogatja a nagymamáját, vagy virágot visz a sírjára. Ráébred, hogy a szerelem nem korhoz kötött, és idősen is beteljesíthető. Megoldást keres kilátástalannak hitt élethelyzetére, és rádöbben, ha szervez egy „bandát” könnyíthet rajta. Ragaszkodik majd a valódi értékekhez, akkor is csészéből issza a kávét, ha ezzel nem tűnik modern embernek.

Mit adnak a színészek pluszt ehhez, mert ők „viszik a vállukon az előadást”. Nem rangsorban, de mégis Pásztor Erzsivel kezdeném, aki vezetője és karmestere a „bandának”. Az a biztos szövegbirtoklás, amit sok fiatal pályatársa elleshetne tőle, az a pici távolság, ami az „elefántsír keresése” közben megakadályozza, hogy érzelgős önsajnálatú legyen a dal, nagy színésznőre vallanak. Barátian letegez, ami nem haverkodás, hanem megtiszteltetés.

Kovács Istvánt alkata is jelöli a szerepre, igazán hiteles és elegáns a párját féltő szerepkörben, visszahúzódó magatartását múltjának feltárása igazolja.

Kalmár Magda egy igazi meglepetés volt számomra, nagyon szép énekhangja visszavarázsolt Zerlinával és Micaelával történt találkozásaimhoz, de a komikai tehetségére most döbbentem rá.

Zsurzs Kati szeme egy cseppet sem öregedett, a játékossága, amint a plusz kilóival, rövid szoknyácskában bátran táncol, példát mutat nőtársainak, hogy nem csak a gazella lábúak lehetnek kecsesek.

Hámori Ildikó oly szépen beszél, intonációja a nagy beszédtanárok szellemét idézi (Fischer, Montágh), elegáns és törékeny. Az esküvői ruhában látva, azt gondoltam, akár Júliát is játszhatná, hiteles lenne.

Halász Aranka fergeteges volt. Sosem láttam még őt színpadon, de a hangja nagyon ismerősen csengett, és az egyik kedvenc sorozatom a Miért éppen Alaszka dereng emlékeimben. Az a táncjelenete, tűsarkúban a két fiúval könnyed és temperamentumos, semmi erőlködés vagy utólagos levegő utáni kapkodás nem látszott rajta.

Szirtes Gábor számomra egy valódi felfedezés, ő az a karakter, akit a főhős barátjaként vagy Pier Bezuhov szerepében elképzelek a színpadon. Bár Harryként mókázik, de igazi drámai tehetségnek látom. Remekül táncol, ruganyos és felszabadult.

A két fiatal Szegezdi Róbert és Marton Róbert sok feladatot old meg, gyors váltásokban, nekem igazán a rapper és a nyomozó jelenetük volt a leginkább humoros.

Az előadást élő zene teszi kellemesebbé. Ahogy a színészek ki-kiszólnak, a muzsikusok is bevonódnak a játékba. Ez jobb, mintha egy technikailag tökéletesebben szóló steril zenei aláfestést hallanánk.

A rendező, Korcsmáros György számára ez a darab bizonyára nem jelentett nagy kihívást, talán a nercbundák miatt kevésbé lehetett hazai környezetre adaptálni. Kicsit furcsálltam, Harry édesanyjának megjelenését, hiszen ha az otthonban már koros emberek vannak, akkor ez a mama már egy valóságos matuzsálem. Idősödő társadalmunk által megjelenő problémákra bátrabban lehetett volna rájátszani, például a gyógyszerbeszerzés nagyon jó vagy a parkból begyűjtött újság is igen sikeres.

A díszleten sajnos látszik a pénzügyi lehetőségek szűkössége, bár a vetített háttérrel ezt, például a hűtőházi jelenetnél sikerül feledtetni, mely Bátonyi Györgyöt dicséri.

Romhányi Dóra jelmezei kiemelik a karakterek egy-egy tulajdonságát, például a piros pomponos sapka Fritzin a bohókásságát, vagy Idán a turbánok a vezető szerepét, Euritcen az állig begombolt blúza a zártságát és Melba (aki talán a híres énekesnőről kapta nevét) nyakában a torkát melengető kendő számomra ezt jelentik.

A koreográfust sem szeretném kihagyni, hiszen nem kis feladatot kapott Bakó Gábor, hogy lehetőleg látványos, de fizikailag ne nagy kihívásokat rejtő mozgást komponáljon. Úgy vélem ez inkább a párosok esetében volt hatásos.

Végül az Igazgató úrról, aki ezen az estén jó gazda módjára a szünetben és az előadás végén is kérdezgette a nézőket jól szórakoznak-e, tetszett-e az előadás.

Kedves Karinthy Márton, ön azok közé a vérbeli színházi emberek közé tartozik, akinek van koncepciója, élénken figyeli a kollégák munkáit, sokszor találkoztam ismeretlenül is önnel más színházak előadásain. Mint a szünetben is említette, vannak illúziói, és hisz a színház által teremtett csodában. Nos, ezt sikerült megízlelnünk tegnap este, köszönet érte!

Bauer Krisztina

 

2017. január 1.